2013. augusztus 15., csütörtök

Nemsokára indulunk!

Legközelebb már csak Amerikából jelentkezem!

Természetesen nem mi lennénk, ha minden simán menne, ugyan is amikor reggel megpróbáltam online becsekkolni a gépre (meg persze ülőhelyet foglalni és jelezni, hogy kerekesszékes kíséretet kérünk -ezt inkább az átszállások megkönnyítése végett), nem hogy nem tudtam, de a magyar Lufthansa ügyfélszolgálaton nem is látták a foglalásunkat :)

Aztán (és ezzel át is estem a tűzkeresztségen) beszéltem a nemzetközi online helpdeskkel, angolul!!!!!! Ő már látta a jegyet, de megnyitni nem tudta. Valószínüleg az lesz a baj, hogy Lufthansa géppel megyünk, de United Airlines szervezésben és az UA rendszerében felismeri a gép a jegy számunkat, de egyből átdob a Lufthansához, ott meg nem látják, mert UA-os a foglalásunk... sálálálá, érthető volt? Nem? nem baj, én értem ;)

Utána felhívtam a Ferihegyet, hogy most akkor mi van/lesz, mert előre le kell jelenteni a kíséret igényt. Ki kellett töltenem egy adatlapot, amire, mint rendes, jól felkészült utas, az egyéb kategóriába neírtam, hogy 6 éves gyerekről van szó. Kb egy órán belül hívott egy kedves hapi, hogy mi van a gyerekkel, hogy tud menni, kivel utazik... Persze neki is elmondtam, hogy tud menni, csak lassan és szeretnénk az ügyintézést majd külföldön így kicsit zökkenőmentessé tenni, lévén, hogy 30 napra megyünk, nehogy azt higyjék, hogy le akarok telepedni........ Minden papírunk ki van nyomtatva, a kórházi befogadó, a szállás visszajelzés, a repjegy, a banki kivonat, hogy be van fizetve minden.

Bőrönd készen, a kézipoggyász nagy része is. A holnapi ruha kikészítve....

2013. augusztus 5., hétfő

11-et kell aludni :)

... az indulásig. Azt még nem mondtam, hogy nagyon korán, 6-kor indul a gépünk, ami azt jelenti, hogy olyan 4 körül lesz innen a start. Az útvonal odafelé: Budapest-Frankfurt-Houston-St. Louis. Visszafelé Houston helyett Chicago.
Megérkezett ma a vízum is, persze ez nem jelent semmit, a reptéren még haza küldhetnek, bár az azért sokat segít, hogy nálunk lesz mindenről az igazolás: befizetve a műtét, a szállás és a vissza repjegy :)A vízum már nem is vízum igazából, hanem ESTA, ami egy beutazási kérelem, meg egy jó kis összeg :/ Ki kellett tölteni, hogy nem vagyok kém, nem veszek részt szabotázsakcióban, nem vagyok terrorista és nincs közöm a II. világháborúhoz. Vicc nélkül, tényleg ez van!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

A menetrendünk a következő lesz:
Pénteken az időeltolódásnak köszönhetően (ami -7 óra) délután megérkezünk a szállásra. Szombat-vasárnap akklimatizálódunk. Hétfőn szinte egész nap a kórházban leszünk, kora délelőttől vizsgálatok, prezentációk, fizikoterápiás megbeszélés lesz. És ezen a napon találkozunk majd Dr. Parkkal is.

Másnap érkezik el Réka számára a legnehezebb nap, mert hétfő estétől nem ehet, reggel is csak ihat. Ezt nagyon nehezen fogja viselni, szinte egész nap eszik :)
Kedden dél körül kezdődik a műtét, itthoni idő szerint este 7, de majd írok pontos dátumot. Körülbelül a tűzijátékra kerül ki az őrzőbe. Utána 2 nap fekvés, aztán kezdődik a fizikoterápia. Az első, ágyban töltött torna után már fel kell állnia. Azt hiszem, ekkor már mehetünk is "haza" a kórházból. Ez nagyjából szombat lesz. Addig anyukám és Dorottya egyedül lesznek :( Remélem, azért látogatni bejöhetnek majd!!!!!!!!!!!!!

Utána minden hétköznap be kell járni tornázni, kb egy órát/nap, a többi szabadidő :D
Nézegettem már programokat, van a közelben állatkert, egy nagy park, vannak látogatható farmok, a MiniCity-hez hasonló kiállítás gyerekeknek. Terveznék én, de minden attól függ, Réka hogyan lesz. Sajnos az első időket kerekesszékben kell töltse :( Majd random módon csináljuk, ha lesz kedvük, energia, akarás, akkor megyünk!
Egy biztos, hogy 16-án este indulunk vissza, tehát 17-én délután érkezünk haza!

Sokan kérdeztétek, hogy Réka hogy viszonyul az egészhez... Vannak napok, amikor szóba sem hozta, volt, hogy órákat ültünk a gép előtt és pre-post operációs videókat néztünk, hogy egy-egy gyerek mit tudott a műtét előtt és mit tud most. Réka kérésére a műtétet is megmutattam neki a youtube-on, végig beszéltük, hogy mikor mi történik.
Csodálatos agya van, a maga 6 éves szintjén próbálja össze rakni a dolgokat. Néha a semmiből nagyon meredek dolgokat képes kérdezni: - Anya én ezt túl fogom élni????; néha pedig látom rajta a lelkesedést, ha épp valamire mondja, hogy a műtét után már fogja tudni csinálni. Okosan azt is össze rakta magában, hogy majd nem lesz folyton éhes, ha elmúlik a feszesség :)

Látom rajta, hogy fél, de már egyre többet spannolja magát, pl ma este is, amikor a youtube-on műtétes videókat néztünk:
- Anya, meddig lesz az a fehér vacak a kezemben? (branül) kb 3 napig. Akkor jó, azt kibírom!

2013. július 21., vasárnap

Új időszámítás, egyben vissza számlálás

Sokak kérésére újra bele fogok a blogírásba, mivel egy nagyon nagy dolog előtt állunk.
Augusztus 16-án utazunk (anyukám, Dorottya, Réka és én) Amerikába, St. Louisba egy SDR elnevezésű műtétre.

Aki kicsit is ismer bennünket, engem, az tudja, hogy mennyire orvos- és műtét ellenes vagyok, de mégis, amit Dr. Park tett eleddig több, mint 2500 gyerekkel, az maga a csoda. Nem kell pozitív példáért a tengeren túlra menni, elég, ha megnézzük Réka ovistársának, Lilinek az esetét, vagy amit az elejétől a végéig végig éltünk, Bogiék műtétjét.Lili az a kislány, aki a Naplós riportban is szerepelt még januárban. Szegény anyukája ott győzködött, hogy menjünk, én meg mondtam neki, hogy ááááááá, ez nekünk nem kell... Aztán szó szerint végig éltük a Bogiékkal az ő műtétjüket, a két csaj sokat beszélt Skype-on, már másnap a műtét után is. Az ő sikerük, vagy ha úgy mondhatjuk, csodájuk erősített meg abban, hogy igen, ez kell Rékának!

A műtétről itt olvashattok. Angolul van
Ez pedig magyarul A magyar verziót az egyik kislány szülei készítették, akik már szintén átestek a műtéten.
Ez pedig a Naplós cikk

Szóval Bogiék még javában tornáztak kint, amikor elkezdtem a dolgokat szervezni. A jelentkezés egy érdekes procedúra, mivel sok-sok kérdőívet ki kellett tölteni, kellett csináltatni friss röntgent és egy videó anyagot Rékáról és e 3 összességéből döntötte el Dr. Park, hogy Réka alkalmas-e vagy sem. Szerencsére alkalmasnak találta. A nyári időpontokról lecsúsztunk, szeptember 26-ra kaptunk végül, úgyhogy leültem a babérjaimra és elkezdtem szervezni a nyarunkat.

Aztán a múlt előtti pénteken írt a kapcsolattartójuk, hogy van egy lemondásuk augusztus 20-ra! Hipergyorsan intéztünk mindent, mert bár 16-án kezdtük a komoly levelezést, 19-re ott kellett lenni a pénznek, különben törlik a gyereket a listáról.
Szerencsére a pénz megérkezett, szállást találtunk, a repjegyet is lefoglaltam ma.

Augusztus 16.-án, reggel 6-kor száll fel a gépünk!!!!!
26 napunk van még!!!!

2012. január 30., hétfő

Ortopédia kontroll

9:40-től 13:45-ig... no komment (mert ugye már nem a kezedbe nyomják a rtg leletet, hogy ne' paraszt, vidd át, hanem átmélezik a doktorúrnak. Csak éppen nem számolnak anyámmal, aki mellett minden szgép tönkremegy. Igen, összeomlott a rendszer és csak erre vártunk vagy 2 és fél órát... :D )

Rékával minden rendben, a csípője sem borzasztó, nem romlott. Sajnos azt nem mondhatom, hogy rendben van, bár csodálkoztam is volna. Kicsit megijesztett, amikor a röntgenes néni még a cipőt sem vetette le a gyerekkel, bugyiban röntgenezte, én meg nem kaptam semmi mellényt, Rékának nem takarta le a "női részeit". Egyszer csak mondta, hogy kicsit álljak hátrébb, amíg még beállít és utána mondta, hogy készen van... no comment

Amúgy még mindig itthon, csúnyán köhögnek...

2012. január 28., szombat

Képek, videók

A jógyerek... :SHómackó
Brokkolikrém leves
Chilis bab :)
Hógolyózás-kocsimosás
Havazott

Őszi séta



Igaz, kevés volt a hó, de megoldottuk:


Így mulat a magyar



A régi kutya rajongók kedvéért:

2012. január 26., csütörtök

Betegen

Réka nagyon beteg... Még jövő héten sem mehetünk oviba. És mellette még kb a fél csoport :)
Magas láz, köhögés, bágyadtság... Antibiotikum, köptető, normaflore.
És a remény, hogy Dorottya nem kapja el!!!!!!!!!!!!!!!

2012. január 21., szombat

...........

Hajnal van... 2 gyerek és egy férj alszik a szomszédos szobákban :) Csend van és nyugalom... De csak ilyenkor.

Kicsit testileg, lelkileg, szellemileg bele vagyok fáradva a mindennapokba. Az autóban töltött (plussz gyereket leadom-elhozom az oviból) óráktól, a mindennapos köcsögségtől az utakon, hogy más autós helyett is nekem kell figyelni, ha épségben haza akarunk jutni. Az állandó, betervezett, vagy tervezetlen programoktól, ami miatt nincs időm, kedvem a gyerekekkel minőségi együttlétekre.

De láthatóan ezt ők nem sínylik meg. Réka gyönyörű, okos, ügyes nagylánnyá cseperedett, már önállóan megy be az oviba, hívja a liftet, tudja, hogy hova megyünk, kis segítséggel átöltözik és sírás nélkül megy be a csoportba. Mostanában sokat dicsérik, hogy fejlődik. Persze mindig van új lehetőség, új terápiák... Az úszás, lovaglás és dobolás az állandó. A többi meg csak kísérletezés.

Dorottya Réka tökéletes ellentettjeként fut, szalad, bukfencezik, rosszalkodik, két-három naponta biztos elesik úgy, hogy vérezzen, igazi rossz gyerek. Viszont még nem beszél túl sokat... Azt, hogy ANNNNNNNNNNYAAAAAAAAAAAA, általában mindenre és mindenkire használja. Ez egy központi szó nálunk. Viszont mindent megért. Néha félelmetesen sokat. Pl.: hozd ide a távirányítót... de nálunk van 4 db és meg tudja különböztetni őket. Tehát: hozd ide a szürke távirányítót :)
Kifejezni is kifejezi magát, mert bólogat bőszen, de bárhogy fenyegetem, akkor sem szólal meg. Illetve azt is mondja, hogy NEM! Na, ezt érthetően, hangsúlyosan tudja.

Összességében még mindig nem bánom, hogy így alakult az életünk, van, amikor boldog vagyok :) És TUDOM, hogy sokan vannak, akiknek százszor-ezerszer nehezebb, úgyhogy hálás vagyok minden percért... <3

2011. október 13., csütörtök

Dorottya 1 éves!!!!

Elrepült egy év, fáradt vagyok visszaemlékezés írni... :)

10,3 kg
73 cm
percről percre ügyesebben totyorog :)

Nekem van a legcsodálatosabb két gyermekem :')







2011. szeptember 27., kedd

Szép lassan...

... vissza fogok térni. Lesz, amit kihagyok, lesz, amit visszamenőleg, akár több évre is, pótolok.

2011. április 24., vasárnap

Húsvét - itthon

Hiába feküdtünk le későn, Réka már fél 7kor kukorékolt, hogy jött-e a nyuszi. Ráparancsoltam, hogy öltözzenek föl, addig én "megyek, készítek reggelit" ;) címszóval eltűntem...
Már a nappali ablakából lehetett látni, hogy van valami a fűben itt-ott, úgyhogy kosárkát ragadtunk és kimentünk vadászni.

Ami izgalmas volt, a a mi nyuszink bizony az egész kertben elpotyogtatta a csokikat. Volt a fűben, volt a fákon, volt a bokrok alján, de még a csúszdán és a hintán is.
k


Azért megtaláltunk mindent, együtt, immár négyen szedegettük össze az ajándékokat.

Boldog Húsvétot mindenkinek!!!!

Húsvét - óvóda

Az oviban csütörtökön ünnepelték a gyerekek a Húsvétot. Lányos anyaként megszívtam, mert 10 fiú jut 6 lányra és minden fiúnak kellett vinni tojást :) Végre lehetett csinosan menni, Réka nagyon kirittyentette magát! Kaptak kis csomagot, sütöttek kalácsot, volt locsolkodás, meg egész nap buli. Sütöttem egy tortát nekik, mindenkinek tetszett.


Ezek pedig a szokásos marcipános sütik, bár csak ennyit sikerült befejeznem :)

Képek

Kezdjük azzal. hogy még két hete egy újabb kis darabot oroztunk el a kutyák játékteréből, hogy egy kicsit nagyobb veteményesünk legyen. A konyhához közelebbi sarkában egy kis sziklakertet építettünk, a még megörökölt bazaltkockákból és terméskőből. Ebbe egyelőre medvehagyma, rozmaring, bazsalikom, menta, petrezselyem és snidling került. Középen díszeleg a szintén örökölt meggyfa.
Az elejéhez azóta került egy kis mulcs is, a virág illetve pozsgás beültetésen még vacilálok...
Egy nyugisabb délutánon aztán sikerült veteményezni is. Került a földbe: hagyma, fokhagyma (ezeket már kb 3-4 hete ültettük, már ki is bújtak szépen), répa, fehérrépa, zeller, szárzeller, spenót, borsó, kukorica és retek. A távlati terv, hogy a retek, borsó (és szép sorban a többi) helyére pedig jönnek majd a palánták: cukkini, padlizsán, paradicsom, paprika. Paradicsomból szeretnék annyit termeszteni, hogy tudjunk eltenni saját pizza/tésztaszószt. A többiektől nem várok, csak annyit, hogy ha kimegyünk a kertbe, lehessen legelni :)





Egyre ügyesebb már terepen is, bár néha vannak zavaró körülmények...

...amik aztán kibillentik a koncentrációból...

..és akkor sírás a vége :)De aztán szent a béke :)
Persze vannak olyanok is, akik nyugodt vérmérséklettel viseltetnek a gyerek iránt:


A Mester tanítja a kicsit a különböző eszközök használatára. Itt pl a paci-labdát használják boxzsáknak :)







És már együtt fürdenek a nagykádban. Az előkészületek is közösek :)

2011. április 14., csütörtök

Rékáról

A kedves olvasó úgy gondolhatná, hogy ketteske születésével egyeske háttérbe szorult, pláne, hogy ily jól működő gyerek lett ez a ketteske. Pedig nem így van, csak azt a kevéske időt, ami mostanában adatik vele, azt nem blogolásra fordítom. Ellenben most már csönd van nálunk, megpróbálom össze szedni a dolgokat.Voltunk az Állatkertben a csoporttal. Nagyon jól sikerült, csak az idő volt kevés, mert ebédre vissza kellett érni az oviba. Vittünk még babakocsit, de az átszellemült csomagtartóvá, mivel a gyerekeknek béreltünk olyan kis húzós kocsikat. Beleültek, amikor meg ki akartak szállni, kiszálltak. Réka természetesen Martinnal ült egy kocsiban <3
Az első megállónál már meg is történt az, amiről azóta is szó van, miszerint a hím gorilla odajött az üveghez és rásózott egy nagyot. Persze a gyerekek visítottak :) Utána, amikor az egyik üvegnél csak Réka volt, akkor megint odajött, de már nem csapkodott, hanem odanyomta a száját, mintegy puszit adva Rékának. Aranyos volt!
Megálltunk tízóraizni
Aztán még ordítottunk egyet a farkasoknál
Fufi pedig megsimogatta az oroszlánt :D

Másnap volt az első nyíltnap. Ezen a napon megnézhettünk egy közös tornát, amin a 3 integráló csoportból (kicsi, közepes, nagy, tehát 3-7 évesekig) a CP-s gyerekek vesznek részt (akiknek hasonló a problémájuk, mint Rékának). Itt még bementem, mert ő már megérti, amikor azt mondtam, hogy csak addig vagyok bent, amíg rendesen tornázik. Szépen csinálta a gyakorlatokat, csak akkor nézett hátra, amikor Dorottya nyekkent egyet-kettőt (mert hát őt is vittem magammal). Utána egy tavaszi foglalkozást nézhettünk meg, ami már a saját csoporton belül zajlott. Itt el voltunk kerítve, mert vannak a csoportban olyan gyerekek, akik extázisba esnek, ha meglátják az anyukájukat :) De a konduktorok jól megoldották, mert besötétítették a fürdőszobát és egy gyékény paravánnal kerítettek el bennünket. Mi láttunk kifelé, de a gyerekek nem láttak befelé :) Azt furcsáltam egy kicsikét, hogy Réka nem volt annyira aktív, meg beszédes, ahogy azt vártam.

Pénteken pedig egy közös tornát nézhettünk meg, amin az egész csoport részt vett, utána pedig egy egyénit, ami igazából egy kiscsoportos torna, de ott jut idő/konduktor a gyerekekre egyenként is. Mondjuk a közös tornán is, de itt speckó feladatok vannak személyre szabottan. Mindkét torna igazából egy akadálypálya volt és mindenki úgy ment végig rajta, ahogy az állapota engedi. Jó volt nézni, ahogyan az ovónénik foglalkoztak velük. Egy kicsit meg is könnyeztem, mert eszembe jutott, hogy más gyerek egész nap játszik az oviban, ők meg keményen melóznak. Persze ők ezt játéknak veszik, ezt szokták meg, de akkor is... na mindegy... szeretik az ovit és boldogan mosolyognak :D

Volt Március 15-ei ünnepség is! Az ovi honlapján van egy kis fotó összefoglaló róla. Ünneplőbe kellett menni, a fiúk huszárkalapot, a lányok pártát kaptak. Csuda édik voltak! És jött egy igazi huszár és kaptak oklevelet, hogy alapfokú kiképzésben részesültek és lőtt a huszár "igazi" fegyverrel.

Na, majd még folyt. köv.

2011. április 12., kedd

Dorottya fél éves!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Kúszik, lassan felül, néha már 4kézláb áll, eszik minden félét. ennyi


2011. március 27., vasárnap

Beteg

Piheg, kicsit nyűgös

De azért a jókedve még töretlen

2011. március 23., szerda

Zúzós hetek

A március kicsit nagyon összejött. Erre még rá tesz egy lapáttal, hogy vagy egy tucat családi ünnep esik márciusra Rékus szülinapjától a házassági évfordulókig minden. Plussz voltunk torkos csütörtökön, meg most hétfőn állatkertben az ovival. Kedden és pénteken pedig nyílt nap.

Hétfőn Dorottya nem volt a kezemben fél óránál többet :'(

2011. március 16., szerda

Dorottya 5 hónapos



6700g
60valahány cm
62-68-74-es rucikat hord

Továbbra sem nevet hangosan, csak úgy csinál, mintha. Eltátja a száját és telepofával vigyorog. De azt mindenre és mindenkire. Eddig csak párszor sikerült megnevettetni, pl mikor Réka száját csípte a fogkrém és legyezte, vagy amikor fejbecsaptam az apját. Kedves gyerek...

A forgásokat oda-vissza, mindkét irányba tökéletesítette, a hasán pörög a tengelye körül és ha beállt irányba, akkor odagurul a célhoz. Gyors és pontos, úgyhogy nekünk is gyorsnak kell lennünk. Kis popikáját már tornázza az ég felé, ma már majdnem bemutatott egy négykézlábat.

Rékával ellentétben, akit éheztettünk :D, őt kínálgatom, de nem nagyon kér semmit. Köszi, de neki jó a cici-tápszer kombó.

Kiabál, brümmög, pergeti a nyelvét, szóval a beszédével sem lesz gond, remélem. Viszont ő sem örökölte a koloratúr szopránomat... :(

Új mindennapjaim

Szinte már rutinosan szelem reggelente a kilométereket az oviig és vissza. Lassan már olyan érzés, mint amikor dolgozni jártam, csukott szemmel is oda találnék. Persze azért a szemem nyitva, mert a többi majomra kell figyelnem... :S
Holnaptól megint a hegyekben megyünk, mert reggelente már nagy a dugó. Érdekes, hogy télen, amikor csúszott, latyak volt, köd volt, mikor épp mi, egy darab baleset nem volt. Amióta kisütött a nap, azóta naponta többet is látni. Kicsi koccanástól a nagyobb a csattanásig mindent.

Ha hazaérek, általában már vár egy éhes Dorottya. Eszik, aztán alszik egyet. Olyankor kéne nekem minden félét csinálnom, de nem mindig van kedvem... :) Pedig, ha fenn van, akkor vigyázni kell rá, mert egy igazi veszedelem!!!!!!!!! Leszed, megrág mindent, amit persze nem lenne szabad. Réka mondja is neki sűrűn, hogy nem szabad, de úgy látszik nincs foganatja.

5-fél6 körül érünk haza, így marad egy kis idő játszani. Ma is kértem Rékát, hogy játsszon Dorotival, de azt mondta, hogy nem szeret vele játszani, mert mindig húzza a haját <3
Réka mostanában olyanokat szeret játszani, ami szerencsére jót is tesz neki: menetelőset, ahol fel kell emelnie a térdét minél magasabbra, meg küszöb átlépőset. Már tök ügyesen átlépi!!!
Sajnos a sínnel megint szarban vagyunk, mert ezt kinőtte, az új meg nem lett jó, ezért vissza kellett küldeni. A mostaniról már lelóg a lábujja, nyomja a sportcipő. Ezért még csizmában nyomjuk, pedig abban annyira kis esetlen...
Nagy áttörés még, hogy a hétvégén tök sokat elvolt egyedül a homokozóban, meg csúszdázott is egyedül. Hintázna is, csak azt nem tud. És sétálni is megpróbált a füvön. Nem mondok inkább semmit, de remélem, úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretném... Csak a hosszú kihagyás aggaszt nyáron :S

Dorottya lassan már kúszik, a kis seggét meg már emelgeti felfelé. Néha olyan tanácstalan vagyok a mozgásfejlődés terén, mintha első gyerek lenne... :) Olyan jó látni, hogy azért nem én/mi rontottuk el, mert ugye van egy, aki meg jól működik.

Szülinapi képek



Az idei torta nem lett tökéletes, de ő felismerte, hogy Bogyó és Babócás!
Már 4 gyertya!!!!!

Elsőre sikerült elfújni!!!!

Sminkkészlet!!!!!!!!!!!!!!!!

2011. március 11., péntek

Kísérleti nyúl

Hoztak az oviba kísérleti jelleggel egy ilyet és mi bekerültünk a kutatási csoportba. A kimondottan spastikus (feszes izomzatú) gyerekeken tesztelik először. Állítólag sok mindenre jó, immunrendszert is erősít. Olyan, mint egy nagy szoli, a gyerkőcök 10 percet ücsörögnek benne egy nap. 5 héten át heti 4 kezelést kapunk (ingyen), előtte, utána mérik a gyerekeket. A kezelés előtt van vérnyomi mérés, meg futási sebesség mérés. Réka 13mp alatt fut 10 métert, csak sajna nem tud megállni a végén... Maga a program előtt pedig volt egy olyan vizsgálat, amikor megnézték, hogy a különböző izmok, izületek mennyire nyúlnak