2009. július 12., vasárnap

Panaszkodás

Hátha bejön... Ugyanis amióta írtam, hogy megtört a jég, Réka szinte semmit sem akar csinálni. Most már túltettem magam a "nemgyakorlokveleelegetrosszanyavagyok", "uramistenmilesz" és hasonló fázisokon, most egyszerűen várom, hogy ez a korszak is lezáruljon és egyszer csak sikerülni fog minden... Csak azt az egyszercsakot naggggyon várom már...

Közben meg olyan kis ügyes: a pónin már megül egyedül, a Magdi pacin a Boldival ügettek, meg a Miki pónin is, csak a lábát fogtam. Az úszás szuperül megy, karúszóval már szinte egyedül lehetne hagyni, bárhonnan kiúszik. A beszéde meg frenetikus, egyszerűen olyan szavakat, kifejezéseket, szóösszetételeket használ, amiket nem tudom, hogy honnan szed. Ma pl kertezéshez előszedtem egy régi papucsomat, meglátta és imígyen kommentálta: Úristn, hát ez meg milyen papucs?!?!?
És van még egy dolog, aminek bármely más szülő baromira örülne (természetesen én is örülök, de a járásnak jobban örülnék): gyakorlatilag szoba tiszta lett! Itthon már egyáltalán nincs pelus, ha megyünk valahova, akkor adok rá, mert az izomfeszesség miatt csak szűkítővel tud pisilni, úgyhogy nincs az, hogy leguggolunk az árokparton. De általában száraz szokott lenni a pelus amúgy is, hazahozza a cuccost. Tegnap a lovagláson is mondta, hogy: "Itt nem tudok pisilni Sóskúton, mert nincs ülőke". Ma van a negyedik éjszaka, amikor nincs pelus, eddig egyszer felkelt, hogy pisilni kell, a többin alvás volt. Bár ma dinnyéztünk... :)

Kornélék három nyula itt volt nálunk vendégségben, Réka csodásan viselte a gondjukat:


Itt pedig mesét mond nekem:

2009. július 5., vasárnap

Közérdekű

Kaptam a munkahelyemtől egy 2009-es BKV bérletet. Mivel "unatkozó, itthon ülő" vagyok, szívesen megválnék tőle, természetesen olcsóbban!
Tehát akit érdekel júliustól (6 hó) egy bérlet 54.000(9000/hó) helyett 48.000 ezerért (8000/hó) megválok tőle. Ha valaki el is jön érte Törökbálintra, akkor 45.000!!!!!

Hirdessétek légyszi a buszozó ismerősök között, tök jó lenne, ha el tudnám passzolni!!!

Köszi

2009. június 25., csütörtök

Az a bizonyos jég...

... ami megtörni látszik!

Vasárnap óta Réka kisebb-nagyobb intenzitással, de sétálgat nekünk is. A fejlesztőben szuper-ügyes, mindenki elégedett vele.

2009. június 18., csütörtök

Ciki, hogy minden második bejegyzés címe, hogy életjel...

...de ez van...
7:15-kor kelt Réka, fél 9kor már kint vagyunk a kertben. 10:30ra mentünk fejlesztőzni, utána leadtam Rékát, át a boltba, aztán haza, locsolás, fürdés... kampec :D Egy láda meggy várja a sorsát a konyhaszekrényen, a kertet is gazolni kéne, de már annyian rágják a fülemet, hogy inkább kicsit írok magunkról.

Szóval, zajlik az élet, de ez így van rendjén. Mostanában kisebb-nagyobb kiborulásokkal tolerálom (?) a helyzeteket, de én úgy gondolom, hogy még az ép elméjűség határán vagyok. Aki nem így látja, szóljon ;) Akinek meg nem tetszik, nos, ...

Réka ügyesen fejlődik minden téren, számomra a legkényelmesebb, hogy már el-el játszogat egyedül. Ma pl egyedül homokozott, közben kommentelt is:

- Anya nicccsak, csináltam macit!
- Ne gyomlázz, gyere homokozni!
- Gyurma-gyurma gilice... :)

Beszéd az szokás szerint rengeteg, már többszörösen összetett mondatokat is mond, lehet vele társalogni:
R: - Anya, képzeld el, mit csinált velem a Bence. szünet
A: - Mit csinált?
R: - Képzeld el, hogy azt mondta, hogy ne szagoljam a muskátlit.

A mozgás is megy, az ugyan kicsit lassabban, de minden nap már kicsit jobb. Csak az a baj, hogy itthon nem nagyon akarja csinálni a dolgokat... Itt réka sétál, kéretik döntött fejjel nézni,mert balga módon így sikerült :S A végén nem kell megijedni, nem történt semmi, csak mókáznak :)


A ház körül is zajlik az élet, megjött a 90 nm terméskő a lábazatokra, 100 szál szélezetlen deszka a korlátra, hogy végre már ki tudjam rakni a gyereket a teraszra, elültettem a 70 tő futómuskátlit is. A konyhakertben a tavaly hanyagul ottfelejtett paradicsomok helyén palánta-erdő keletkezett, az utolsó kínomban kiszórt extra-pari magok (tigriscsíkos, fekete és citromsárga) is kibújtak. Igaz jó lemaradásuk van, de ez a mi családunkban nem probléma :D

Járunk úszni, lovagolni. A lovak jó helyre kerültek, szép a táj, jó a levegő, érdemes menni.


Készülök a télre is, már a mélyhűtőben van 20 liter bodzaszörp (azért a mélyhűtő, mert így nem kellett semmi tartósítószer), lett 6 üveg meggy lekvár, 25 üveg cseresznye befőtt, ez utóbbit anyu rakta el.

2009. május 28., csütörtök

Macs- csak neked!

Ezt Szörmi és Zsiga fogta:

Új sín, immáron harmadszor

Na, végre megkaptuk az új gyönyörűséget. Némi apróbb változásoktól eltekintve szuperül működik. Ráadásul szuper-csajos: virágok, napocska, katicabogár, igazi nyári trend! Mivel az ortopéd-technikus tanácsára cipőt csináltattunk rá, ezért hazafelé jövet kellett venni egy új szandit is. A jövő héten még vissza megyünk egy kis igazításra, onnantól pedig kezdődhet a szaladgálás :)


A sín:
A használójával :) (tök véletlenül majdnem egyforma a body mintája a sínével)

És ilyen jól szuperál: (azt meg kell jegyeznem, hogy ez a feladat, hogy támaszkodva megy, a reflexek miatt Rékának nehezebb, mintha segítség nélkül menne. De majd csinálok olyan videót is!)

2009. május 14., csütörtök

Itt vagyunk!!!!!!!

Meg vagyunk, nem kell aggódni, csak rettentő időhiányban szenvedek. De ki nem, ugyebár?!??!?!?! Heti 4 alkalom Kornél, 3 Angéla, 3 csoportos foglalkozás, 2 úszás és átlagban heti 1 orvos mellett most ezerrel csináljuk a boltot. Felőlünk már nyithatnánk, de ugye a bürokrácia... :S

Divatdiktátor :DSzegény Rékát viszem magammal az ügyvédhez, a bankba, az önkormányzathoz. De sok a pozitív tapasztalat, mindenhol nagyon kedvesek velünk (remélem, nem csak a gyerek teszi).

Ami megemlítendő az elmúlt hónapból, hogy új ortopéd-orvosunk van: Dr. Besze Tibor. Egy kedves ismerősöm dolgozik vele, ő ajánlotta. Ő is dolgozik az Lbt-vel együtt, ami plusszban jó, mert a mostani sínnel nagyon meg vagyunk elégedve, csakhát kinőttük. Úgyhogy most csinálják az új sínt. 25-re lesz kész és kapunk hozzá való cipőt/szandált. A doktorbácsi megnézte Rékát, nem talált semmi komolyat, egy csípő rtg kell majd.

Szerelmeim:

Volt Húsvét, valamiért nagyon elcsúsztam, nem nagyon tudtam sütni-főzni úgy, ahogy szerettem volna. Azért vasárnap a tojás keresgélés jó volt, minden egyes Kinder-tojásnak örült! Aztán végig jártuk a rokonságot, valamiért mindenhol homokozó készletet hozott a nyuszi :) Hétfőn pedig a locsolók mellett nagyon kedves vendégeink voltak: Indiék és Orsiék. Zoli még reggel összerakta az új homokozót, a kerti bútort pedig már együtt raktuk össze a gyerekekkel. Grilleztünk, ettünk-ittunk-mulattunk :) Azóta a tésztasaláta bekerült a recepttárba, medvehagyma meg a kertbe ;)




Továbbra is muris minden élőlény:




Ezt kaptam anyák napjára:


A járással is szépen fokozatosan haladunk, ha van kellő motiváció, kedv, akarat, akkor egész szépeket lépked már. A "rossz reflex" is egyre kevesebbszer jön elő, az esés is jobban megy, kitámaszt, nem a fejét csapja a földbe először. Most már csinálok arról is felvételt, mert csak írom-írom, azt köen nem is hiszi el senki :)

Huncutka: