Az úgy volt...

Akkor egész pontosan: 4 hete csütörtökön a drnőnél tett vizitünket úgy zártuk, hogy nagggggyon boldog lenne, ha a kritikus időszakot, azaz a 36. hét betöltéséig maradt időt a kórházban tölteném. Először lesokkolódtam... Aztán a maradék 4 napban teljesen normálissá vált a cukrom :D Másnak felmegy a stressztől.

Szóval 3 hete kedden befeküdtem. Az egyik szemem sírt, nagyon-nagyon, mert Rékuskámat itthon hagytam, milyen anya vagyok, stb-stb. A másik viszont racionálisan "nevetett", mert ugye a cél a rendben kihordott terhesség után az egészséges kisbaba.
Kezdésnek a fekvés miatt megemelték az inzulinomat mamut adagra, kaptam brontoszaurusz méretű antibiotikumot, ami aztán MINDEN bacit kiölt belőlem. Nem győztem pótolni... Az inzulin emelés azért jó volt, mert végre normális lett a cukrom, kicsit tudtam többet enni, hogy Dorottya is szépen cseperedjen.

A szerdai első UH alkalmával kisebbnek mérték, mint kéne... Na, bepara, aki jött, mindenkitől HÚST kértem, mert azt lehet bármikor bármennyit enni. Hál' Istennek, múlt hét pénteken egy 2740g-osra saccolt babával a pocakomban jöttem ki a kórházból, ami megfelel az elvárásoknak.

Réka a 16 nap alatt csak 3x volt bent nálam, de beszéltünk minden nap többször is telefonon. Anyuval volt délelőtt, ő vitte a fejlesztőbe is. Egész beletanultak a dologba, mire kijöttem :)
Apu, vagy Zoli volt vele délután, apukám tegnap már nehezményezte, hogy nem látta már vagy 4 napja Rékát. Én azt hittem, örül neki egy kicsit :)

Ennyi volt a nagy kaland, megismertem sok-sok kedves embert, sok-sok kedves nővérkét és orvost. A hab a tortán pedig, hogy a nőgyógy osztályon az a hölgy nővérke most, akinél Réka a SOTE-n született. Ő akkor volt szülésznő gyakornok, most meg nővérke, mivel a szülészetre nehéz bejutni...

Pénteken már voltam bent NST-n, egy árva összehúzódás sem volt :)
Lehet, hogy tényleg kihúzzuk 19-ig?????