2008. január 30., szerda

Sok-sok jó

A sok-sok rossz után... Illetve csak egy rossz van/volt, hogy megint átsöpört rajtunk valami nyavalya. Most kivételesen én kezdtem, aztán Réka, most pedig Zoli a soros!
Ezzel kapcsolatban tettem egy érdekes felfedezést: október óta minden hónap 27-én lesz Réka beteg. Egy-két nap láz, orrfolyás és kész. Nem is nagyon izgatna, csak ez a pár nap tönkreteszi az egész hónap munkáját...

Szóval, voltunk ma fejlesztőben és sok jót hallottunk. Végre Angéla is visszajött (ő masszírozza Rékát) és hál Istennek, úgy találja, hogy jobb lett, mint volt. A lényeg, hogy rosszabb nem lett!!!! Azt tanácsolta, hogy várjunk a csípő röntgennel, ő érzi, hogy mennyire feszes a csípője Rékának és majd szól, ha úgy látja, szükség van rá. Ennek természetesen nagyon örülök, mert azért csak a kis medencéjét röntgenezték volna...
Kaptunk egy plussz alkalmat, így már az öt hétköznapon 7x kell mennünk :-))) Szerdán és pénteken egymás után foglalkozik velünk Kornél és Angéla, így kivitelezhető a dolog ;-)

Ma 9-12ig ott voltunk Bián, sok gyerek volt, Réka a kis kedvenc! Hanga kollegina /www.hangalia.blogspot.com/kb 10 perces beszédet intézett Rékához, amire ő bőszen válaszolgatott is. Kár, hogy rajtuk kívül más nem értette! Búcsúzáskor Hanga diplomatikusan kezet fogott Rékával :-))) Ilyenkor úgy bánom, hogy nincs 24órás kamera a fejem tetején. Ha öreg leszek, ezeket szeretném nézni a tévében...

Réka megint elkezdet "normálisan" enni (bár még mindig az elvárt alatt teljesít). Vissza is szedte a lenátházott "kilóit", így újra 7,60kg. Továbbra is csak az édes dolgokat eszi meg, zöldségpürét nem kér. A mi kajáinkból eszik szivesen, de nem értékelhető mennyiséget, inkább csak lopkod és ami nem ízlik, dobja le a kutyának :-))

A nap lezárásaként a nap kezdetét mesélem el, mikor is Réka kiejtette az első tudatos szavát: Felkelt, hallottuk, hogy motoz az ágyában. Zoli odament, felvette és amikor egymásra néztek Réka közölte, hogy APA! Meg sem próbálom leírni azokat az érzéseket, amit Zoli átélt... Nem is tudnám, mert anya nincs, papa, baba, mama, apa, jéka és zsiga a szókics. Azt, hogy anya nem hallja senkitől.

2008. január 26., szombat

Megint Zsiga

Most nem polgárpukkasztó videó formában :-)))

Réka ma többször is modta, hogy Ika, meg hogy Jéka... Anya persze nem létezik, azt nem hallja senkitől... Zsigát persze egész nap :-)))

Isten és az ő útjai...

Tudom, ez a blog Rékáé, de most nem róla írok, hanem egy kis csodáról:

http://www.csodababa.blog.hu/

Réka több, mint négyszer volt nagyobb nála, amikor megszületett, most egyformák, sőt mozgásban már le is körözte Rékát!

Nem kell, hogy Mária megjelenjen, Jézus földre szálljon... Nekem elég ez és az ehhez hasonló csodák!

2008. január 25., péntek

anya dögrováson

Hát, úgy néz ki, elkaptam az influenzát. Utoljára a műtétemnél voltam ennyire lázas és szarul is vagyok. A gyerek közelébe sem nagyon akarok menni, mert nem szeretném, ha megfertőződne... Tudom, naív vagyok, de hátha...

Persze ilyenkor kezd szocializálódni, nyúl felém, akar simizni, nekem meg megszakad a szívem...

2008. január 21., hétfő

Pótlás

Hát igen, hivatalosan is megkaptam az első feddést, hogy nem írok túl gyakran (köszi Anett, hogy figyelmeztetsz!!! és Isten éltessen szülinapod alkalmából). Valóban ez az elmúlt időszak elég izgalmasra és fáradságosra sikeredett. De akkor vegyük szép sorban a dolgokat:

Biatorbágyra a korai fejlesztőbe folyamatosan járunk, majdnem minden nap megfigyelek valami nagyon apró változást Rékánál és ez nagyon boldoggá tesz. Kornél is meg van elégedve Réka fejlődésével, bár az ülés és a támasztás mehetne jobban is... Az egyik és az elmúlt időszak legnagyobb és legpozitívabb előre haladása, hogy Réka beülhetett az etetőszékbe! Ez akkor minőségi és nem utolsó sorban mennyiségi változást hozott evészetében, hogy csak annyival tudom szemléltetni, hogy két hét alatt annyit hízott, mint a múlt két hónapban. Az persze hozzá tartozik az igazsághoz, hogy novemberre és decemberre is jutott egy-egy betegség, de a változás akkor is hatalmas! Kezd hurkás lenni, az arca is kikerekedett.
És már nem csak bébipapikat eszik, hanem rendre belekóstol az én főztömbe is: csirkepörkölt tésztával, húsleves, bolognai spagetti (természetesen mindenből az általa fogyaszthatókat kapja csak) és persze a Túró-rudi




Aztán voltunk ortopédián, ahol a doktor néni sikeresen megríkatta a mamát, amikor is felvázolta a lehetőségeinekt az elkövetkezendő évekre, természetesen a legrosszabb verziót: sín, ha nem javul Achilles-ín műtét, aztán csípőficam, műtét, gipszelt csípő ésatöbbi ésatöbbi. Gondolom ránk akart ijeszteni, hogy vegyük komolyan a dolgot. Aztán amikor felvilágosítottuk, hogy ide járunk-oda járunk, ezt csináljuk-azt csináljuk, máris hangnemet váltott és talán egyenlő félként kezelt (ilyenkor elgondolkodom, hogy milyen szülők mehetnek hozzájuk, ha élből ilyenekkel kell fenyegetőzni...)
Lényeg a lényeg, hogy kell a Rékának a sín éjszakára és kell csináltatnunk egy csípő röntgent, hogy nem deformálódott-e már a csípő és combcsont helyzete. Remélem, nem!!!!!

Aztán ma voltunk neurológia kontrollon, ahol vártunk fél órát, majd öt perc alatt lezavartuk a szokásos, "jól csinálja anyuka, de vegyék nagyon komolyan" dolgot. A mai nap érdekessége, hogy kaptunk elszámoló számlát, miszerint a vizsgálat 6435 ftba került. Hát a gyerek már bőven benne van egy millkóba az állambácsinak :-) Majd egyszer leírom a kórházi számlát, az több, mint 600.000 volt!!!!
Befelé így szórakozunk (akinek nem tetszik a hangom, tekerje le)



Nagy dolog még, hogy elkezdtünk a nagykádban fürdeni. Ez eddig azért nem volt túl jó, mert Réka nem tudott ülni (most is csak segítséggel) és a kád olyan nagy, hogy kényelmetlen lett volna nekünk. De most már 3 napja az apjával beülnek a kádba és szórakoztatják egymást. Ezért Zoli valószínüleg mérges lesz, de olyan aranyosak voltak... Ezt hallom a fürdőszobából (még hogy az apák nem tanulnak...)



Azért is jó a nagykád, mert a vízben kicsit könnyebben mozog, sokat lehet ültetni, amit a legutolsó videón végre meg tudok mutatni. És érdekes módon ezek után a pancsik után nem sír Réka, hagyja, hogy masszírozzam, sőt, am egyenesen kacagott közben, holnap ígérem azt is fölvesszük! Na, így fürdik egy hölgy(itt kicsit már látszanak a hurkái is):


2008. január 17., csütörtök

Vendégség

A mai napon nagyon kedves vendégeink voltak!
Tényleg jót tesz Rékának a társaság!!!



2008. január 11., péntek

Jó hírek

Nagyon aggódtam, hogy Kornél mit fog mondani Rékára, mivel kihagytunk 3 hetet a fejlesztőben és az ünnepek, majd a betegség miatt itthon sem voltunk túlontúl buzgók... De hála Istennek, nem vett észre a Kornél semmi romlást, sőt: a lábacskáját már nem feszíti annyira és a mászással is ügyesen halad! Ha a lábacskáknál besegítünk, akkor már kúszik és mászik, ügyesen használja a kezét! Sajnos a mumus az ülés, azt sokat kell még gyakorolni, leírom, hogy miért:

Úgy kell elképzelni, hogy ugye Rékának nagyon feszes a lába, illetve az egész kis teste. Ha leültetjük egyrészt eldől, mint a krumpliszsák, másrészt pedig a "csúnya reflex" egyszerűen hanyatt vágja a gyereket. Ezt azért lenne fontos leküzdeni, azon kívül, hogy üljön a gyerek, mert ha feláll, a reflex ugyan úgy hanyatt vágja és nem a popójára csüccsen, hanem a feje érkezik le elsőre... Ez ugyebár nem túl egészséges!
És így kell gyakorolnunk: négykézláb állásból oldalra kiülés, ott az oldaltámaszt erősíteni, gyakorolni (sajnos ez is egy fejlesztendő dolog, valamiért nem akar támaszkodni), utána "rendes" ülés, terpeszben a lábak, a két láb között valami játék, hogy a figyelme inkább előre/lefele irányuljon. A hátát nem szabad támasztani! Szép fokozatosan egyre nagyobb terpeszbe nyitni a lábait, közben a lábfejét felfelé húzni, hogy ne spicceljen velük (igen, ez vlgrehajtva is olyan bonyolult, mint leírva, szeretném, ha még nőne pár kezem). Ha ezt megunta, akkor jöhet a kiülés a másik oldalra.

2008. január 8., kedd

10. hónap

Ismét eltelt egy hónap, Réka már 10 hónapos! Íme a számok:
10 hónapos
6 foga van (a 6. ma bújt ki)
7360g
80-86os ruhákat hord!

Amiket csinál: egész nap beszél, a legújabb tudománya a plöm-plöm (a kezével macerálja a száját, na, tudjátok) és a hal-beszéd (mit csinál a halacska?). Fóka mászásban közlekedik, keverve egy kis kommandós kézhasználattal, de így már komoly távokat képes megtenni. Nagyon kinyílt az értelme, minden érdekli, mindent meg akar fogni és megkóstolni.
Kedvenc étele (most éppen) a csokis tejpép, abból képes akkora adagot elfogyasztani, hogy utána percekig csak bambul maga elé elégedetten (kaja-kóma).


Kedvenc játéka most a Zsiga! Annyira látni, hogy egymásra vannak hangolódva. A kapcsolatuk kb annyi, hogy a Zsiga is roppant mód érdeklődik iránta, de még nem tudja hova tenni, Réka is látja, hogy ez egy élő valami, de nem ember, ráadásul viccesen mozog a hátsó része. (érdekes, ma mutatott először érdeklődést a teknős iránt, és persze én, elfogult anya még azt is hallani véltem, hogy azt mondja teknős). Természetesen még mindig tartom magam ahhoz, hogy a kutyával nem szabad kettesben hagyni, sőt, ott kell lenni mellettük, mert Zsiga akaratlanul is megütheti szegényt. De egyre több teret engedünk nekik és bízom benne, hogy ez egy szép és mély barátság lesz kettejük között!

Itt éppen megmutatja, hogy mivel fogja őt megvédeni a Zsiga!




A mozgásfejlődésről-fejlesztésről nem tudok most írni, sajnos téli szünet volt a fejlesztőben is, most meg a hülye idő miatt nem tudunk menni... Ez a hónap azért mozgalmas lesz, mert 21-én neurológia, 25-én ortopédia, kiderül, kell-e éjszakai sín a lábára. Plusz anyuék elutaznak 17 (!!!!) napra. Oda az ingyen-bébiszitterem. (na jó, azért még akad itt a szomszédban ;-)

2008. január 6., vasárnap

Az ember (gyerek) legjobb barátja

Hívhatják a gyivit, a köjált, de nekünk akkor is tetszik!!!!!!
De érdekes módon a mi védőnőnk kifejezetten örült, amikor látta, hogy kuytánk van, szerinte a gyerek mellé kell az állat. És akkor sem ijedt meg amikor jött látogatóba és a Zsiga a labdáját a két hónapos gyerek babakocsijába tette :-))))))

És mivel a kutyánknak már kész rajongótábora van, nekik kifejezetten ajánlom a következő videót!!!!




Ezen a videón pedig az látható, hogy a gyerek valóban a miénk és elhivatottan karrierista! (szintén, aki ismer, tudja miért :-))))




Ezen pedig (végre!!!!) a mama is látható :-)))))


2008. január 3., csütörtök

Ha jó a kedved...

Réka több napig lázas volt, folyt az orra, köhögött. A dr néni nem talált nála semmit, ami a lázat igazolná, ezért holnapig még várunk, "hátha" rosszabbodik és akkor már egyértelműen meg lehet állapítani, hogy mi a baja. Szerencsére (kop-kop-kop), eddig úgy néz ki, hogy javulgat, már nincs láz és az étvágya is így-úgy visszatért. És amilyen édes, tündi-bündi a kislányunk: lehet bármilyen magas láza, taknyos orra, ha az ember egy jó szót szól hozzá, mindig mosolyog. Úgy alapvetően jó a kedve mindig. Ezt volt honnan örökölnie :-)

Itt éppen a telefont akarja megkaparintani:

2008. január 1., kedd

B.U.É.K.

Réka első 2008as fotója, gyönyörű fogakkal tarkítva :-)