2008. február 26., kedd

Egyre jobb


Egyre jobban bírja Réka a fejlesztőt, tegnap alig sírt! Cserébe Kornél megint nagyon-nagyon megdícsérte! Azt mondta, hogy tízszer jobban halad, mint 3-4 hete!!!!! A craniónak köszönhetően én is egyre jobban veszem az akadályokat, sokkal energikusabb is vagyok. Lehet, hogy a jó idő is közrejátszik, hogy láthatóan Réka is és néha én is élvezzük az életet. Nagyokat sétálunk, ő peckesen ül a babakocsiban! Nemrég költözött egy család az utcába, vannak csirkéik, Rékának nagyon tetszenek! Próbálkoztunk a pi-pi vel, de csak a fránya (és már uncsi :-) ) pa-pa sikerült!


Aztán megszaglásztuk a krókuszokat a kertben, ez nnyira tetszett neki, hogy hangosan nevetett, még a sarokszomszéd Ödi bácsi (aki remélem a húsvéti nyulat fogja szállítani, mivel pont a kerítésünknél vannak a nyulaik) is jókedvre derült tőle! Csak szegény szomszédok nem tudják néha megkülönböztetni, hogy kihez beszélek, mert már többször kaptam magam azon, ogy a kutyákhoz is úgy beszélek, mint a gyerekhez! Bár, lehet, hogy lassan aktuális lesz a "gyerekek, már ezerszer kértelek benneteket, hogy ne szarjatok a virágaim közé!" :-))))

Réka egy tünemény és ebben a meggyőződésemben lépten-nyomon megerősítenek. Bárki hozzászól, kivéve, akin fehér köpeny van,mindenkihez van egy egy jó "szava", egy mosolya. Mama és papa csak olvadoznak folyamatosan tőle.
Ma lepasszoltam kicsit, hogy nyugisan kitakarítsak, mama nagyon megmozgatta, aludt is és evett is rendesen! Már alszik, holnap fejlesztő!

2008. február 24., vasárnap

Vidám napok

Azt a pár órát leszámítva, amit a fejlesztőben sírással tölt Réka, egész mosolygós, nevetős napjaink vannak! Tegnap sütit sütöttem, amit fémtálcástúl sikerült le is ejtenem... A nagy robajtól Réka megijedt, elkezdett sírni. Én jó anya módjára először a sütit mentettem és ahogy lehajoltam, Rékának annyira tetszett, hogy olyan igazi babásan elkezdett röhögni :-))) Aztán ezen felbuzdulva elkezdtem a földhöz csapdosni a tálcát, teátrális hajlongások közepette, ez lett az eredmény (a videó már csak az utolsó pár röhit örökíti meg, a többi megmaradt nekem)



Aztán vanak új tudományok, zinte napról-napra értelmesebb, hol egy új szóval, hol egy új gesztussal örvendeztet meg minket. A leújabb a pápázás, olykor mondja is hozzá a pá-pát és a "kérek" mutatása, ami kettő hasonlít egymásra, de én meg tudom különböztetni ;-) Aztán elkezdett inni is kérni, ezt hangos cuppogással jelzi. Már sikerült néha a napi 1 deci ivás is. Szépen haladatunk...



A fejlesztőben mindig megdícsérik Rékát, bár nagggggyon látványos dolog azóta sem történt, de tényleg napról-napra ügyesebb, összeszedettebb a mozgása. Holnaptól kezdődik megint a meló, pihenés megint csak szombaton lesz neki!!!!

2008. február 20., szerda

Pancsi

A kis hableányunk már így pancsizik egyedül!

2008. február 16., szombat

Polgárpukkasztás

... avagy akinek a múltkori kutyás videó sem tetszett, ezt ne nézze meg (meg akkor semmit sem itt...)!

Szóval, egy fővel gyarapodott a család úgy néz ki! Tegnap volt két hete, hogy Szörmi (igen, ezt a fantáziadús nevet kapta szegényke) hozzánk került. Hírdettük minden felé, de nem jelentkeztek eddig érte. Mivel nem tudtuk, kiféle-miféle, csak azt, hogy aranyos, tüneményes, bamba, mint a Zsiga, ezért teljes kutya karantén volt Réka szempontból. Semmi érintkezés, nyalakodás, mivel Zsigát ugye nem lehetett távol tartani Szörmitől :-)) Aztán még a múlt héten megkapta az oltásokat (ez Zsiga miatt is fontos volt), féregtelenítést, bolhátlanítást, kedden elvittem egy full kozmetikára és egy csodaszép, tiszta illatos kutyussal gazdagodtunk :-)

Azt ugye a fajtája miatt sem kell mondani, hogy Rékát egyáltalán nem féltjük tőle! Amitől kell "félteni", az a túlcsorduló szeretet a két kutya irányából, ahogy azon versengenek, hogy ki férkőzhet közelebb a királylányhoz :-)

Íme, tessék szörnyülködni, nekem ezek a legszebb pillanatok a nap folyamán:

2008. február 15., péntek

Jelentés

Mivel népes olvasó táborunk :-) már panaszkodik, ismét jelentkezünk!
Szokás szerint nem unatkozunk, továbbra is járunk a fejlesztőbe, Réka szépen fejlődik! Megint szt kell mondjem, hogy nem olyan látványos, mint régebben, amikor hopp, egyszer csak megfordult, de észrevehető, hogy napról-napra ügyesebb, lazább, mozgékonyabb! A legjobb persze, hogy azok, akik, nem minden nap látják (legutóbb a dédi) "el vannak ájulva", hogy mennyit fejlődött!

Egyre ügyesebben ül, bár még egyedül nem tud felülni, ha a megfelelő módon csüccsentjük le, képes perceket ülve eltölteni anélkül, hogy elborulna! Szépen kitámaszt és leengedi magát! Fóka-kúszik továbbra is, bár a jobb lábát egyre többször hajlítja be. "Elképesztő" távokat tud megtenni, ha akar valamit (ez általában nejlonzacskó, reklámújság, elektromos vezeték), de ha ott vagyok, a pszichológiai fegyverét használja, azaz sír :-))
Mászni továbbra is segítséggel tud, de már anyuéknál 2 ütemnyit ment egyedül!
Kornéllal ügyesen lépeget, bár ezt Réka nem tartja annyira kellemes elfoglaltságnak :-( Még egyelőre kellemetlen neki, sokat sír... Szegény anyu mondta is, hogy úgy képzelte, hogy egyre jobb lesz Rékának, kevesebbet fog sírni. Hát sajnos, ami már megy, azt ugye kevesebbet is kell gyakorolni, jönnek az új mozgás formák és Rékának minden új dolog kellemetlen.
Kornél ma meg is jegyezte szomorúan, hogy Réka sokat sír, jóformán már amikor meglátja eltörik a mécses! De ezt úgy fogom fel, hogy értelmileg is fejlődött a gyerek...

Az evés:
Azt hiszem kezd normalizálódni a dolog, már ha azt normálisnak mondhatjuk, hogy mindent csak tejpéppel eszik meg :-)
Így néz ki a napi menünk: hajnalban/reggel tápi, tízórai: tejpép, ebéd: husos papi (vagy gyümivel, vagy zöldséggel) tejpéppel+túrórudi a csokikéreg nélkül, uzsi: joghurt/kefir tejpéppel és gyümölccsel, lefekvés előtt tápi. Lekopogom /kopkopkop/, de el is kezdett hízni!!!!!
Viszont még egy jelét adta, hogy tiszta apja: egyik reggel ott ült velünk az asztalnál reggeli közbe és állandóan nyúlkált. Zoli épp újhagymát evett, gondolta, megszagoltatja vele... Hát, azzal a lendülettel meg is kaparintotta és bele is harapott! Gondoltam lesz sírás-rívás, de nem! Mosolygott és rágta tovább :-)))

Fürdés:
Már kb 3-4 hete (ha itthon van) Zolival fürdenek a nagykádban. Eddig kicsit feszült volt még, elücsörgött a kádban, játszott a gumihalakkal, de ennyi. Aztán kb egy hete rájött, hogy a víz jó! Azóta mászik a kádban, beleteszi a fejét a vízbe és teljesen hátra fekszik. Mivel nincs túl sok víz a kádban, lebegni nem tud, de szerintem az is menne neki!

2008. február 8., péntek

11. hónap

A gyerek ma eleven lett (ez az apja poénja eleven=11 angolul) :-)))
A számok:
11 hónapos
6 fogú
7520 gramm
80-86 rucikat hord
Talán most hosszra annyit nem nő, csak kicsit hízik.
Az elmúlt hónap legnagyobb fejleménye a mozgásfejlődésen kívül, hogy most már naponta csak egyszer-kétszer eszik tápit, attól függ, fel kel-e éjjel enni. Tízóraira tejpép, ebédre valami husis és uzsira vagy zöldség, vagy gyümölcs, mostanában joghurttal vagy kefirrel!

Szemészet

Tegnap voltunk szemészeten! A gyerek túllátó, ami annyit takar, hogy próbálja korrigálni a látását, de mivel kancsal, ez nem igazán sikerül neki. Viszont ez hat a kancsalságára, úgyhogy szemüveggerl segíteni kell neki a korrigálásban... Áprilisban lesz bemérve, akkor kap szemügét! Viszont azt megint mondta a drnéni, hogy az izomtónus zavarral van összefüggésben a kancsalság, tehát reménykedhetünk, ha az "elmúlik", akkor a kancsalság is!

De nem is ez a "szép" a dologban. Nem vagyok panaszkodós típus, türelemmel várok általában. Tegnap 9:30ra volt időpontunk, beadtuk a papírt, mondták, hogy megkérdezik a drnénit, hogy kell-e cseppenteni Rékának. Mondom jó, várunk. Nem is adtam neki enni, gondoltam, mindjárt kijönnek! 20-25 perc múlva Rékát megtízóraiztattuk. Végül neged 1kor hívtak be bennünket, akkor kapott cseppet, azzal várni kellet 10 percet, utána vizsgálat. 12:40kor már úton voltunk hazafelé!
Nem is ez a probléma, mert Réka már "nagy" baba, ha szórakoztatjuk elvan. De mivel ez koraszülött rendelés, vannak igazi kis csipi-bébik, 2-3 kilósak, icipici rugikban. Nekik ugyan úgy várniuk kell! És ez az, ami engem bosszant! De nem én vagyok a világmegváltó, ezért csak dohogni tudok... :-((((

Réka tegnap volt először életében étteremben! Ugye tegnap volt torkos csütörtök, egy csomó helyen fél áron lehetett kajálni! Mi a diósdi görög éttermet választottuk, nagy kedvencünk amúgy is! Hát, le a kalappal előttük! A tesómékkal mentünk, ők már ott voltak, mire odaértünk. A gyerekek kaptak szinező füzetet, színes ceruzás, zsírkrétát, hogy elviseljék a várakozást. Ahogy beléptünk, hozták az etetőszéket Rékának! Igazi bababarát hely! Arról már nem is beszélek, hogy a 4 személyes tálhoz mind a hatunknak hoztak köretet!
Rékus is "végigette" a menüt: evett egy kis pitát, kis feta sajtot, suvlakit, tepsis krumplit és rizst! Hozzá pedig jó kis görög mazsolabort ;-)))

2008. február 6., szerda

Haladás

Az utóbbi időben semmi olyan grandiózus dologról nem tudtam beszámolni, mint régen, pl Réka megfordult, gurul stbstbstb. Viszont minden tudományát egyre precízebben, egyre gyakrabban és ügyesebben csinálja. Bár a fóka-kúszáson kívül még mindig nem csinál semmit magától, egyre kevesebb segítséget igényel!
Viszont érezhetően napról-napra lazább! A lábfejét sem feszíti már annyira, lehet, hogy mire kész lesz a sín, már nem is kell neki! :-))) Az étvágya is megjött, mindent megeszik, ha keverek bele egy kis tejpépet :-))) És már naponta csak 1x eszik tápszert. Ami úgy alakult, hogy hajnalban kapott mindig, utána már csak tízorai volt, de az már "rendes" kaja. Most viszont pár napja ténylegesen átalussza az éjszakát, úgyhogy a hajnali reggeli és a tízórai egybemosódott. Ma uzsonnára kapott joghurtot gyümivel (és tejpéppel :-)), de csak kicsit raktam bele), nagyon ízlett neki!

A mai nap viszont nagyon jól sikerült, nagyon ügyesek voltak Kornéllal! Segítséggel (Kornél fogja a kezeit a feje fölött, közben stimulálja az izmoikat masszázzsal-legalább is én laikus ezt látom) már lépegetett ma párat!!!!!!!! Aztán szintés segítséggel, "egyedül" ült fel oldalülésbe! Olyan jó ilyenkor Kornélon is látni, hogy örül ezeknek a "kis" haladásoknak! Múltkor Angéla is olyan aranyos volt, amikor Réka ügyeskedett és vele együtt örült! Nem értem (és ez nem csak a biai fejlesztőre vonatkozik), hogy azoknak, akik gyerekeken segítenek, miért kell minden egyes forintért koldulniuk... Miért nincs normális támogatás????



Aztán péntek óta (remélem, csak ideiglenesen, mert valakinek biztos nagyon hiányzik!!!!) bővült a család! Zoli hazahozott egy kóborló golden retrievert... Azóta keressük a gazdiját, bár már annyira megszerettük, hogy ha nem jönnek érte, biztos megtartjuk!!!
Lehet alapítani az "újkutya" fan klubbot ;-)))

2008. február 4., hétfő

Ha van, aki szórakoztatja...

Két dédi-szolga :-) szórakoztatja Rékát: