Két nagy cserépedénye volt egy öreg kínai vízhordónak, amelyek a nyakában hordott bot két végén lógtak. Az egyik edény oldalán valamikor keletkezett egy repedés, míg a másik tökéletes volt, mindig teljes adag vizet szállított.
A pataktól a házig tartó hosszú ösvény végén viszont a megrepedt edény már csak félig volt vízzel. Így ment ez hosszú ideig, a vízhordó minden nap csak másfél edény vizet szállított a házba.
Büszke volt teljesítményére módfelett a tökéletes edény, míg a szegény törött cserép egyre csak szégyellte a tökéletlenségét, nyomorultnak érezte magát, hogy csak félannyit tud teljesíteni, mint a társa. Sok keserűség után, egy napon a törött cserép megszólította a vízhordót a pataknál:
"Szégyellem magam, mert a víz elszivárog belőlem az úton hazafelé." - mondta.
A vízhordó így válaszolt a cserépnek:
"Észrevetted, hogy az ösvényen csak a te oldaladon teremnek virágok, és a másik cserép oldalán nem?
Azért van ez, mert én mindig tudtam a hibádról, és virágmagot szórtam az ösvénynek erre az oldalára. Minden nap te locsoltad őket, amíg haladtunk hazafelé. Mindig leszedem ezeket a gyönyörű virágokat, hogy az asztalt díszítsem velük. Ha nem lennél olyan, amilyen vagy, akkor ez a gyönyörűség nem ragyogná be a házamat."
itt a vége
10 éve
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése