2008. szeptember 26., péntek

Ősz

Kedves blogolós barátnőim oly' szépeket írtak az őszről, hogy úgy döntöttem, én is megosztom, hogy nekünk mit jelent ez az évszak.
Az első dolog, ami eszembe jutott, sajnos szomorkásra sikeredett, ugyanis felötlött bennünk, hogy tavaly diólevél söprögetés közben azon álmodoztunk, hogy az idén már Réka is itt fog sertepertélni a kis cirokseprűjével. Aztán ki is töröltem a kis könnycseppet, mert ősz is lesz még jónéhányszor és diófa is akad a kertben, az utcán, ami után lehet takarítani :) Meg persze ott sertepertél Réka, csak négykézláb és sajna egyre hidegebb van. De nem baj, majd egyre melegebben öltöztetem :)

Szóval szorgosan gyűjtjük a dió, mindig viszünk a mamának, bár halálosan allergiás rá :D Élvezettel és hangos hisztikkel esszük meg az őszi nap által megérlelt utolsó szem málnákat. Ha elfogy, jön a máááána, máááána és nem tudom megmagyarázni, hogy nincs több :) Esszük az almát, körtét és én már alig várom a naspolyát.
Fűtünk a kandallóval, amit a Réka hangos tűűzs-tűűzs kiáltásokkal illet és ha megkérdezzük, hogy oda mehet-e, akkor azt válaszolja, hogy: Ne, füü (és mutatja a kezét, hogy megégeti). Ennek ellenére néha odalopakodik, de eddig szerencsére még nem égett meg... :S
Ma elültettünk kb 100 virághagymát (hóvirág, krókusz, nárcisz, tulipán) abban a reményben, hogy 1., nem ássák ki a kutyák, 2., kikelnek tavasszal.
Ha a fiú(k) ügyesek lesznek, akkor még ősszel elkészül a "bogyósgyümölcs szekció" :D a kertben: a régi farakás helyére szeretnék sok-sok mindenfélét: ribizli, málna, szeder, egres, áfonya, tőzegáfonya és atövükbe eperke sok-sok-sok-sok eper.

Szóval minálunk az ősz nem az elmúlás, hanem az újjászületésre való készülődés ideje.

Nincsenek megjegyzések: