Válás

Mint egy szerelem, házasság... Először tök jó minden, az ember úgy érzi, hogy megtalálta a helyét. Aztán ahogyan múlnak az évek, a varázs megtörik, sokasodnak a problémák, a rózsaszín köd mögül felsejlik a valódi arc, jellem. Aztán amikor az ember úgy érzi, hogy nem bírja tovább, keres másikat. A régi pedig vagy tűri ezt, vagy megnehezíti. De amúgy most a munkáról írok. Zolival egy cégnél dolgoz(t)unk, ezért is fáj ez a fajta hozzáállás.
Fennen hirdetik a családbarátságot, gyere ide dolgozni, ilyen-olyan jó. VOLT. Sajnos mostanában egyre csak panaszt hallok... Légy lojális a céghez, ezt már az elején a fejünkbe verik. Nos, Zoli 7 évig volt lojális, én 5. Saját részről meg sem tudom számolni a puszi-túlórák és puszi-délutáni műszakok számát. Zoli eltürte, hogy mint egy rongyot dobálják: most jó vagy csoportvezetőnek, most nem, mindezt kétszer az elmúlt két évben. Másfél évet éjszakázott.

Jött egy lehetőség, közel van, csak délelőtt, nem kell hétvégézni és közel ugyan annyit kap. De sürgősen be kellett állni. És sajnos itt hibáztunk... Bár kétszer beszélt a főnökével, sajnos nem engedte el, arra hivatkozott, hogy nincs elég ember. De nekünk nem volt más lehetőség, beadta a felmondást és aznap már nem is ment be. Aki ismer minket (Zoli főnöke nem közéjük tartozik), az tudja, hogy ilyet nem tettünk volna, ha akad akármilyen más megoldás. Én két napon keresztül hajtottam ember után a cégnek, de éjszakára, ilyen feltételekkel nem akart menni senki... :S
Aztán jöttek a telefonok, sms-ek, amiben fel lett hívva a figyelmünk, hogy munkajog, pereskedés, ellenörzés a másik cégnél stb.stb. Ha belegondolok, itt kellett volna az ügyvédünkre hagyni a dolgot... De nem, én próbáltam kultúráltan elintézni a dolgot, amiből annyi lett, hogy most nem tudom, ki hazudott kinek, bár ők állítják, hogy ez az egész azért van, mert Zoli átverte őket. Nekem minden esetre tettek egy ígéretet 19-én, hogy 20-a után jelentkeznek, mehet a Zoli aláírni a papírokat. Ehhez képest tegnap még azt is a pofánkba kaptuk, hogy szeptemberben sem jelent meg a Zoli, holott nagyon is jól tudták, hogy elutazunk, mivel a szabadságokat már jó előre ki kell kérni.

Na, mindegy... Megint csak az szomorít el, hogy csalódnom kell az emberekben, a másikkal való nemtörődömség magasiskolájával kell találkoznom. Mert természetesen tisztában vannak a helyzetünkkkel, mert (most már azt gondolom) ál-érdeklődéssel mindig megkérdezik, hogy hogy van a gyerek... És az is elszomorít, hogy a gyerekem szájából veszik el a falatot (azt is megalázóan: a másik cégre terheljük, mert "gondolom" nincs ennyi pénzetek), holott Zolival ketten ennek a pénznek az ezerszeresét megkerestük a cégnek.

Mindegy, lassan lezárul az egész. Kívánom nekik, hogy sose kelljen átélniük a mi helyzetünket, hogy tizedannyit se szenvedjenek az életük folyamán, mint az én gyerekem 18 hónap alatt.