2008. március 4., kedd

Sokminden


Annyira pörögnek a napok, hogy néha éjfélkor még utcai ruhában találom magam, azt sem tudván, hogy éppen mit csinálok... Réka jobban be van táblázva, mint egy szupermodell, szegényhez szinte már oda van nőve gyerekülés! Aludni is szinte csak a kocsiban szokott, de sajnos az esetek 90%-ban fel kell keltenem, mert megérkezünk valahova (persze időpontra). Csodálkozom, hogy az éjszakát végigalussza?????

Ma levették neki a méretet a lábsínhez, rózsaszín lepkéset kértem, jön a jó idő, nehogy már valami SZTK-s cuccba kelljen járnia :-))) Remélem ez is hozzájárul majd a felődéséhez! Kornélék most nagyon dícsérik, hogy ügyeskedik, próbálkozik! Valóban, sokkal bátrabb, érdeklődőbb, kommunikatívabb lett az elmúlt egy-két hétben! Megtanult tapsolni, olyan igazi csettegősen csinálja, persze általában reggel 6 és 7 között gyakorolja az ágyában, mintegy felhívásként, hogy induljon a napi szórakoztatás! A szó-repertoárjába bekerült a BÚÚÚ, nem, nem a bocsi, hanem anyuék kutyája! Szívesen elugatgat a kutyákkal is :-) És lássunk csodát, kimondta, hogy anya! Igaz, csak kétszer és azóta sem mondta többször, de már ez is haladás!


Közben én nagyon készülök (egyekőre csak fejben) a hétvégi bulira, ugyanis a kisasszony szombaton lesz egy éves!!!! Kiváncsi vagyok, mit fog szólni a tortához, meg a felhajtáshoz!

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kicsi Réka Isten éltessen sokáig! Remélem nagyon boldog szülinapod volt! :)
ÉS Anyukádat is Isten éltesse, mert eme jeles napon neki is kijár a köszöntés!
Puszi!
Ríd