2009. március 8., vasárnap

Szülinap - nekem

Csupakisbetűs, mint Nemecsek Ernő, de erről is kell, hogy írjak, meg kell hogy maradjon ez is, hozzánk tartozik, hozzám tartozik.
Nincs olyan nap, amikor ne jutna az eszembe, hogy két éve minek kellett volna megtörténnie, vagy épp minek nem, hogy másként alakuljon az életünk... Az édesanyák nagy többsége ilyenkor mosolyogva felidézi magában a történteket: a fizikai fájdalom után az eufóriát, amikor kezébe adják újszülöttjét, az első szopit, az első összebújós éjszakát. Én arra emlékszem, hogy fizikai fájdalmam nem volt (nem kaptam semmit pedig), hanem iszonyú buta érzés... Nem értettem, hogy mi történik, hova viszik, miért viszik és ezekre mai napig nem is kaptam választ. Aztán amikor bemehettem hozzá, először csak sírni tudtam. Jött a doktornéni, hogy "anyuka, nyugodjon meg, nincs semmi baj" é pedig mondtam, hogy tudom, csak most látom először a babámat... És nem akartam feltartani, mert voltak sokkal kisebb, sokkal betegebb babák is, menjen csak hozzájuk ha az enyém jól van.
Aztán, amikor Zoli hazament, annyira nyomorultul éreztem magam: magányos voltam, butának éreztem magam, amiért nem értem, hogy mi a helyzet. Könyörögtem Istenhez, hogy vigyázzon rá és az összes kicsire ott bent. És álomba sírtam magam.

Hiába ma két éves a kislányom, még két napot kell várni, hogy két éve először megsimogathattam és további két nap, mire a karjaimba vehettem.

Csupakisbetű, mert rossz, de muszáj megmaradnia, mert ettől vagyunk olyanok, amilyenek. Az ember zsigereiben érzi, hogy "teher alatt nő a pálma" és "ami nem öl meg, attól erősödsz".

6 megjegyzés:

Névtelen írta...

Gratula a nagy munkához, amit Rékával, Rékáért tesztek.
Kívánom, hogy legyen lehetőséged, időd magaddal is foglalkozni és elmenni valakihez, aki segít neked ezeket az élményeket feldolgozni. Biztos meg fogod találni azt az embert és nem lesz kis munka az sem, de nagyon jó lesz :)

Brigi írta...

Emlékek nekem is vissza tőrnek...
Holnap 2 éves Krisztián s boldogság mellett majd meg szakadok az emlékek súlya alatt. Eggyütt érzek Veled! Nagyon is. Tudom s érzem, mi játszódik le benned..
Ha ez nyugtatásként hat Rád!::: Nem vagy egyedül, most nem vagy magányos!! S Veled vagyunk s leszünk, ha csak gondolatban tehetjük meg ezt, akkor is!!
Puszi

Névtelen írta...

Utólag is boldog születésnapot Rékának, neked meg sok sok erőt, hogy a terheket végre le tudjad rakni!!!!

(az az ellenőrző szavam, hogy AMMEN)

Tücsi írta...

Akkor Ámen ;)

Brigi, tőled pedig még jobban esnek ezek a szavak, hisz ha nekem súlyos terheim vannak, akkor Te a Himaláját hordod magadon! Azt hiszem, Neked, Nektek sokkal szörnyűbb volt és hosszabb is. Úgyhogy puszi neked és a holnap 2 éves Krisztiánnak is!

enci írta...

Nuk!
Összeszorult a szívem és legszívesebben nagyon megölelnélek, mert mást úgy sem tudok.
Hogy mindezt le tudtad írni - még ha csupakisbetűvel is, már az is azt mutatja, hogy múlik a fájdalom.
Minden csodálatom és megbecsülésem a Tiéd mindazért, amit Rékáért teszel! Tudom, hogy ez számodra természetes, de azt is tudom, hogy iszonyú kemény munka és nagy lelki teher. Kívánom, hogy a nehézségekhez mérhető örömökben legyen részetek a jövőben!

Üdv: leni

Névtelen írta...

Jaj, régen voltam, de még a nyolc napba beleférek.
Nagyon boldog szülinapot Rékának!

Neked kitartás! Nekem Te vagy a példaképem, amit csináltál/csinálsz Rékával, ahogy szereted, ahogy írsz róla...
Sajnos én is tudom mit érzel. Vajon elmúlik egyszer? Vagy ezek a napok nekünk mindig kicsit felemásak lesznek? Az egyik szemünk sír, a másik meg nevet...
Remélem egyszer majd tényleg csak az öröm marad!!!!

Nagy ölelés!

Judit