"Ünnep"

Nekem az az ünnep, amikor valami jó, pozitív van, magyarul ünnepelünk. A következő két nap elvileg nem erről szól. Halottak napja... Már a kifejezéstől is feláll a szőr a hátamon. Bevallom, az egész halott-kultusz elég távol áll tőlem, ebben is a keleti megoldást választanám, miszerint elbúcsúzunk, aztán mindenki úgy emlékszik meg a halottairól, ahogy szeretne és ahol szeretne. Sajnos, a mi családunk nagyon széthúzó e téren, az egyik nagymama teljesen temető-függő. Ő neki az jelenti a teljes beteljesedést, ha elmesélheti, hogy milyen és hogy hány szál virágot vitt ki a papikának (ő emlegeti mindig így). Lehet, hogy az én szemléletemnek nem tett jót az ő hozzáállása, miszerint már egész kicsi koromban "beszélgetni" kellett a papikával, pedig én nem is emlékszem rá (sajnos) és akkori ésszel fel sem tudtam fogni, mit is jelent ez valójában. Így jobbára féltem.

Ámbár vissza emlékszem a régi novemberekre... Az unokatesóim akkor még Pesten laktak, ilyenkor kijöttek, testületileg kivonultunk a temetőbe és gyertyát gyújtottunk. Mindig vissza kellett minket fogni, mert hát elég vidám család vagyunk, általában tőlünk volt hangos a temető. Sajnos ezt a mi kultúránk nem tolerálja. Pedig szó sincsen tiszteletlenségről, viszont egy jó alkalom volt, hogy össze gyűljön a család.

A másik, amiért még (hál' Istennek, hogy még) nem merültem el jobban a temető témában, az az az egyszerű ok, hogy nincs olyan halottam, akinek hiánya annyira fájna, hogy valami földi dologhoz (sír, urna stb) szeretném kötni. Két édes nagypapám kiskoromban halt meg, rájuk csak azért emlékszem, mert van róluk fotó. A Papa is már 5 vagy 6 éve meghalt, viszont ő "csak" a mama pasija volt. Ő hiányzik, de ilyen szempontból nem az igazi. Összességében hálásnak kéne lennem, hogy nincs miért, kiért temetőbe járnom. És hálás is vagyok.

Nekünk mégis ünnep ez a két nap: elseje, mert nem kell dolgozni! :-)
Másodika: Egyrészt drága férjem, uram és parancsolóm (ha-ha-ha, de had higyje ezt:-) ezen a napon született. November 2-án lesz 27 éves. Másrészt pedig idén november 2-án ünnepeljük, hogy 5 éve vagyunk együtt!

Kiváncsi leszek, hogy "ünneplünk" majd, ha lesz kiért a temetőbe menni...

És ez hogy kapcsolódik Rékához? Hát úgy, hogy ezek még fekete foltok a nevelésben, nem tudom, hogy fogok majd viselkedni vel... Minden esetre azt nem szeretném, ha kényelmetlen lenne, vagy félne. És nem szeretném ráeröltetni. Jövőre majd vissza térek a témához, akkor már talán érdekelni fogják a mécsesek... :-)

Fejlődés??? IGEN!!!!

Miután kislányunk megnövesztette a fogát, a haja is kezd rendezetté válni... :-) A körme eddig is nőtt, mint a gomba, de ezekre nem tudok hatni. A mozgás, idegrendszeri és értelmi fejlődésére annál inkább! Szóval ahelyett, hogy csípőfogóval bírnám rá a fogát, hogy igyekezzen és 1000 kefehúzással a haját, inkább tornázunk, mondókázunk, mesélünk, éneklünk egész nap. Na, jó, csak akkor, ha ébren van. De ez sem igaz, mert a napközbeni alvásai alatt bekapcsolva hagyom a bébi Mozartot, ami elvileg pozitívan hat az értelmi fejlődésre. Arról nem is beszélve, hjogy a gyerek szereti a zenét. És nem csak Mozartot, hallgatjuk a Petőfi rádiót (ami az alternatív zene felé sodorja a gyerek fogékonyságát), táncolunk csa-csa-csát Santanára és persze a nagy kedvenc a Kolompos, amivel, ha nagyon muszáj, nyerhetek egy szabad 10 percet.

Persze ettől az egész napos gyerek-macerálástól a lakás úgy néz ki, mint a gyesznóól, kivéve, ha anyu lejön és pikk-pakk rendbe teszi. De nem érdekel, mert a gyerek fontosabb, mint hogy ha jön egy előre be nem jelentett vendég és szép, tiszta, múzeum-lakást találjon. Pedig valami megoldást kell találnom, mert a lányom úgy döntött, hogy neki bizony nem elég a 210 átmérőjű játszószőnyeg és tegnap, mialatt csináltam a hamiját, megszökött. Odapillantok és gyerek sehol :-) Hát nem legurgulázott a szőnyegéről?!?!?!?
Nem bánom én, de ahol a kutya ki-be mászkál, ott bizony el kell gondolkodni valami kompromisszum-féleségen. Csakhát a szivem majd megszakad így is Zsigáért, aki lassan 8 hónappal ezelőtt a családi öleb (bazi nagy vizsla amúgy) szerepéből hirtelen kiesett és egy vinnyogó, apró, idegesítő valami (szerintem így látja ő Rékát) vette át a helyét.
Szóval azt találtam ki, hogy a nappali ajtajába veszünk egy rácsot, hogy Zsiga ne legyen annyira kizárva, még lásson minket, viszont a nappaliba lesz mindenkinek külön papucsa, hogy még véletlenül se hordjunk be koszt. Aki esetleg erre azt mondja, hogy ne tartsam sterilen a gyereket, annak megnyugtatásul közlöm, még így is bőven meglesz a gyerek baci-szükséglete, csak nem akarom, hogy még koszos is legyen :-))))))))

A másik észrevételem tegnap, hogy kislányunk nebáncsvirág lett. Eddig nagyon jól elvolt, ha macerálta más gyerek, de tegnap itt voltak az unokatesómék (Rita/az anyuka/, Máté (3) és Ábel (1) évesek). Réka teljesen kiborult, ha Ábel csak a közelébe is jött. Jó, biztos nem tett jót neki, hogy első körben megpróbálta lebirkózni a saját kis 10-12kgjával az én kis alig-hét-kilós csöppségemet...

Az első fog!!!!

Azt korábban még nem említettem, de apánk nagyon fogmániás. A kb 1 hónapos gyerektől is képes volt megkérdezni minden nap, hogy: Na, van már fogad????? És ez így megy azóta is... Aztán ma megtörtént a dolog, reggel a rutinos fogellenőrzés közben éreztem, hogy bizony, átszakadt az íny, kibújt a fog! Zolinak ahogy hazaért (ő ugyanis állandó éjszakás), újságoltam is a nagy hírt, persze ő nem látta és nem is érezte. Hiába no, kérgeskezű munkásember :-) Akkor aztán demonstratíve a gyerek szájába adtam a csörgőjét, hogy kocogjon, persze ezt sem hallotta... Végül hoztam egy kiskanalat (fém, nem babakanál) és az bizony már hallhatóan kocogott rajta. Ekkor apánk arcán olyan büszkeség jelent meg, amilyen nem sokszor jelenik meg egy szülő arcán. (nem azért, mert nem vagyunk rájuk büszkék, de van pár jeles alkalom: születés, első fog, első lépés, első nap a suliban, esküvő stb stb) Azóta minden kaját próbál a gyerek szájába nyomni, azzal a felszólalással, hogy akinek foga van, mindent ehet. Ezzel persze engem az őrületbe kerget, pláne, hogy pl puncsroló-félékkel kínálgatja... De ez nálunk már a családi színház, ő bepróbálkozik, én eljátszom a hattyú halálát, hogy ő milyen felelőtlen, ő pedig sértődöttem megeszi a kaját. Ez persze minket szórakoztat, a gyerekre nincs hatással, hacsak nem olyasmit érezhet, mint amikor elhúzzák az orrunk előtt a mézes madzagot. És persze én tisztában vagyok vele, hogy nem adna semmit a gyereknek, ő pedig tisztában van vele, hogy nem feltételezem róla, hogy megtenné. Ez is olyan dolog, amivel érdekessétesszük azt a kevés együtt töltött időt.

Aztán este, mivel Zoli most szabad hétvégés, tudtunk együtt a nagykádban fürdeni. Így most leírva olyan furán hangzik... Ha belegondolok, más család ezt akár minden nap megteheti. Én örülök, ha Zoli itthon tud lenni fürdetéskor. De nem panaszkodom, egyrészt mert már megszoktam, másrészt meg értünk csinálja. Persze neki szoktam panaszkodni, de az csak női fondorlat :-))) Szóval a lényeg az, hogy Réka most először viselkedett úgy, mint aki élvezi a vizet, eddig olyan bebetörödöm-módjára ült, lebegett, süllyedt a víizben. Ma meg csapkodott, fröcskölt, mosolygott és amikor a kezébe adtunk egy fogkefét, egy ből ráérzett, mi a teendő vele... ;-)

Támaszkodni...

Támaszkodni, támaszkodni, támaszkodni... Most bő egy hétig nem lesz fejlesztő, rajtam van a teher, hogy dolgozzak a kiscsajjal. De nem nagyon akar támaszkodni, inkább olyan, mint Vuk, nehéz a feje. Bármilyen pózban képes a fejét letenni inkább a földre, mintsem végrehajtaná a feladatot. e estére már egész jól elszórakoztunk, nem pityogott és a Gyí, paci, paripa végére a libapecsenyére már mintha valami nevetés-féle is elhagyná a száját.

Délután voltunk egyet sétálni, neki is, nekem is jól esett. Azt veszem észre (minő elmés megállapítás), hogy minél többet dolgozom vele egy nap, annál többet alszik napközben. És a legjobb a reggel volt! Ha 8-ra megyünk Biára, nem szokott előtte éhes lenni, utána viszont elfárad, elalszik a kocsiban evés nélkül. Hazaérünk, felriad, alig eszik és fel is borul a napirend. De ma nem aludt el visszafele, evett egy jó nagyot és aludt majd' egy órát! Ez nekem is jobban esett!

Aztán ma még más is történt: megkóstoltuk a céklát. Hát, úgy néz ki, ízlésben rám hasonlít, zöldségeket nem nagyon nyomatja, inkább a gyümölcs. Viszont édesen nézett ki, mint egy kis vámpír:

Ének és társai

A maival kezdem, mert még előttem van. A gyerek elkezdett énekelni. Persze ez csak nekem ének, de ha valamit dalolunk neki, hosszú, nyújtott aaaaóóóóóóóóóó-kal próbál bekapcsolódni. És a mamával is csinálja! Ha most meint leírom, hogy lepasszoltam, ki leszek kiálltva rossz anyának... :-) De az igazsághot hozzá tartozik, hogy már rég írtam blogot. Egyrészt, mert Zoli itthon volt, olyankor nem nagyon férek a gép elé, másrészt meg rendetlenkedik a gép és mire megírok egy bejegyzést, kikapcsol... Kicsit már untam...

Csajszi forog, mint a ringlispil, már a 210 átmérőjű "játszószőnyeg" sem elég neki. És csak két alkalommal van csöndben, de lefülelem, mert rosszul sunyít, hiába, még kicsi, nem tanulta meg még ezeket ;-)
Az egyik, ha bekakil. Aranyos, mert egy idő után nekem tűnik fel, hogy hoppá, csönd van. Nem szól, nem kiabál, bár még sosem volt arra példa, hogy sokáig kellett feküdnie benne. Zoli szokta mondani, hogy addig nem zavarja, amíg meleg... :-) Aztán pedig hálásan néz rám, ha orvosolom a problémát, még az sem zavarja, ha közben Szarosmanci, Kakamackó, Kakamaci vagy Szarosbüdöskölök neveken nevezem. Itt hozzá teszem, hogy Zoli nem teszi tisztába, ha kakil, csak ha muszáj (pl nem vagyok itthon).
A másik, ha "rosszalkodik". Mert tud ugyebár azt is. A legújabb, hogy lehentereg a szőnyegéről félig, tehát a hasa még rajta, a kezével viszont már a kövön támaszkodik és nyalja fel a kutyaszőrt (tényleg, Zsigáról még nem is volt szó, pedig ős is családtag) és a piszkot. Olyan aranyos olyankor és persze a támaszát is erősíti, ahogy hajolgat le fel, de azért nem szoktam hagyni... :-)

Támasz erősítése: Ez az új fejleszteni valónk, ugyan is már tolná magát lábbal, de nem nyúl előre, hason meg még nem csúszik. Lehet, le kéne raknom a kőre... :-) Talicskázni kell és sokat-sokat-sokat-sokat hason lenni. Ami mostmár megint nehéz dolog; eddig azért volt nehéz, mert útálta, most meg már nem marad meg úgy, állandóan pörög. Úgyhogy fekszem mellette és valahogy mindig vissza kell édesgetnem hasonfekvésbe. Ha végképp nem megy, fordítok rajta egyet, amit ő nagy mosollyal nyugtáz, ez jó játék, csináljuk és máris oldalra vágja magát. Utána egyszerűen csak belém kapaszkodik és mint egy túlképzett macsó odahúz magához a hajamnál fogva és kapok egy csattanós, cuppanós puszit...
Olyankor megnyílik a menyország egy percre!

Gyümölcsfa és a növekesdési ugrás

Ma "Réka-mentes" napom volt!(Ez kb két órát jelent) Délelőtt azért még zenéztünk egy jót, aztán felvittem anyuékhoz és elmentem gyümölcsfákat venni! Sikerült szert tennem egy csersznye, egy kajszi, egy nektarin és egy meggy fára. Remélem az egész család örömét leli majd a terméseiben!!! Meg vettem UH-os egérrisztót 5500 ftért, lehet, olcsóbb lett volna befogadni az egyik kóbor macskát az utcáról... :-)

Délután a fiúk autó-kiállításra mentek, én ott maradtam Rékával anyunál. Kaptam hátmasszázst, pedikűrt és ebédet, bár a sorrend nem ez volt... :-)

Az utóbbi két napban nem figyeltem meg lényeges változást Rékánál, "csak" a következőket:
Rengeteget eszik! Amit persze nem bánok, mert a kanalazásnál is egyre ügyesebb és már kezdem én is élvezni ezeket az evéseket, mivel mindig ki kell találnom valamit, hogy rám figyeljen. Persze őkelme olyan elfoglalt, hogy egy percre sem állna meg, tekereg, nyújtózik, kalimpál, brümmög (ez utóbbival apja csodálatát vívja ki folyton, mikor is sütőtök/sárgarépa pürével brümmögi le a csontszínű kanapét... még jó, hogy a bőrt csak le kell törölni;-)

Már az ujjammal lehet érezni a fogacskáját!!!!!!! Lekopogom (kop-kop-kop), eddig nem nyagyon viselte meg. Ha kicsit nyűgös és oda-oda kap, kap egy Chamomilla golyót és megnyugszik. Nem tudom, hogy ennyire hatásos-e, vagy csak az én lelkem nyugszik meg ettől és ezt közvetítem rá... Végül is tök mindegy, a lényeg, hogy neki ne legyen rossz!

Egyre ügyesebben próbál kúszni, ma feltolta a fenekét az égbe, nálunk ez nagy haladás. Meg megpróbálta oldaltámaszba nyomni magát, ezeket eddig csak segítséggel, a fejlesztőben csinálta! Nem tudom, hogy ez összefüggésben van-e a több kajával, de a múltkori nagy áttörés (akkor még nem blogoltam, de egyik napról a másikra sokkal lazább lett a csaj) is egy ilyen kajaszint-növekedős időszakra esett. És a summája az egésznek: normál születési idővel most lenne fél éves, tehát most lenne a növekedési ugrás. Lehet, hogy mégis van ebben valami??????? Most már utána fofok olvasni!

Ma reggel megint voltunk tornázni, anyu is velünk jött. Réka biztos nem akarta őt kiborítani, mert most csak a végén sírt, amikor már fáradt volt. Kornél biztosította anyut (engem már nem kell...), hogy nem fáj neki, csak kellemetlen. De egy ilyen pici vajon tud-e különbséget tenni. Egyszerűen nem jó neki és kész! Aztán annyira elfáradt, hogy a kocsiban el is aludt, de sajnos ilyenkor, ha megáll a kocsi, egyből fel is ébred, de vissza már nem alszik. Úgyhogy 10 perc alvás után olyan nyűgös volt, hogy csak na...
Azért voltak jó pillanatai is:



Aztán ma megint új ízeket kóstoltunk, a répát. Meg is evett elsőre egy egész répát egy krumplival, meg egy kis rizspéppel turbósítva. Aranyos volt, mert a végén, amikor tele volt a pocakja és már csak játszottoda adtam a kanalat és egész rendeltetés szerűen használta :-) Azért utána át kellett persze öltöztetni...
Délután felhívatm a körzeti képviselőnket, hogy nézzen már utána, hogy mi volt az alapítvánnyal, tudnak-e róla egyáltalán, vagy csak visszaküldték, hogy nem kapnak pénzt... A Gabi benne van a Szociális és családügyi bizottságban, de ő nem hallott róluk... Azt ígérte utána néz. Nem égetően fontos lenne nekünk (szerencsére), hogy ingyenes legyen, de ha azt számoljuk, hogy havonta 15-20ezer forint, az egy komoly nyaralás ára akár... Meg biztos vannak a "városunkban" olyanok, akiknek esetleg a pénz a visszatartó erő, hogy elvigyék a gyereket. Meg sajnos a távolság, mert kocsival kb 10 perc, tömegközlekedve meg nem is tudom, de egy óra biztos.. És babakocsi, kisgyerek, szél, eső, hó...
Meg ajánlotta, hogy kérjünk "segélyt". Nem szeretném a tényleg rászorulók elől elvenni a pénzt, mert biztos van egy keret, de abban igazat adok neki, hogy akkor már inkább mi vigyük el a pénzt, mint egy olyan, aki utána elissza a kocsmában... Nem tudom... Én világ életemben csak adtam, adtam és adtam (kivéve a tesómnak a csokikból, de az már régen volt), nagyon nem jön a számra a kérés...

Holnap megyünk a vízművekhez ügyet intézni, kíváncsi vagyok, mit fognak szólni a gyerekhez... ;-)

Taigetosz és Santana feat. Sean Paul

jó a cím, nem?...

Ma megint voltunk tornázni, ez csoportos baba torna, tehát voltak "egészséges" babák (azért teszem ""-be ezeket a szavakat: normális, egészséges stb, mert nem tartom a gyereket betegnek, vagy normálistól eltérőnek, de még nem találtam meg a megfelelő szót rá). Eddig mindig nálunk sokkal nehezebb helyzetben levő gyerekekkel találkoztam a fejlesztőben és ez segített valamennyire, hogy ne lássam a mi helyzetünket olyan borúsan. Mert én mi jogon panaszkodom, amikor az én gyerekemnek megvan az esélye a normális életre, legrosszabb esetben kancsal lesz, vagy bicebóca, vagy dyslexiás, stb. Más meg azért küzd, hogy a gyerek mozogjon, felálljon, megszólaljon, vagy egyszerűen csak felkeljen a következő nap reggelén is.

Viszont ma olyan rosszul éreztem magam, amikor Réka nem tudta csinálni a gyakorlatokat, pl: nem tudja kinyújtani a karját rendesen, nem tudom behajlítani a lábát, kinyitni a tenyerét. És amikor Angéla odajött segíteni, persze sírt, mert kellemetlen neki, talán még fáj is. Körülbelül olyan lehet, mintha izomlázam van és direkt rányújtok, vagy rátornázok. Baromira fáj, de önszántamból csinálom, mert tudom, hogy jó lesz. Na, ő nem is önszántából csinálja és nem is tudja, hogy jó lesz... :-( De a lényeg, hogy Réka sírt, a többiek addig pihengettek, játszottak, amíg velünk külön foglalkozott Angéla, de egy idő után már láttam, hogy az anyukákat zavarja, hogy sír, biztos sajnálták. Én is jobban szoktam sajnálni más gyerekét, ha sír. Aztán a többi kicsi is rázendített. Tudom, én vagyok túl parás, de kellemetlenül éreztem magam, na.

És innen a cím:
Egy részről már többször belegondoltam, hogy anno az én gyerekemet bizony simán lehajították volna arról a bizonyos hegyről. Az akkor működött. Most ez nekünk működik, hogy hetente 4x Bia, havonta legalább 1x neurológia, szemészet és háziorvos. Van idő, lehetőség és persze keret. Úgyhogy én hálát adok, hogy Réka a XXI. századba született és így megörvendeztetheti mindennapjainkat, mert amikor rámmosolyog, egyből elfelejtem azokat a rossz egy-órákat...

Másrészről ezt a Santana számot szoktam hazafelé hallgatni, a gyerek elalszik rá, bennem felszabadulnak az érzések és mire a kapu elé érünk, addig míg a Réka fel nem ébred rádőlök a kormányra és:

"It's your turn to cry baby cry
Cause every tear that flows falls into the ocean
And rises to the sky
And then the rain will come
Right before the sun shines..."

Új kaja

Ma Réka megkóstolta a Holle banános tejpépet, ízesítés és cukor nélküli bio cucc, viszont ez a már jól bevált Rizspéppel ellentétben glutént tartalmaz. Elvileg erre lehet allergiás... Hát, volt is utána egy kis lágy végtermék, reméljük, csak az éppen előtörő első fogacska miatt.

Ma kétszer evett pempőt, egész jól elvolt. Délután eljött anyu és segített takarítani, hiába, ő ehhez nagyon ért... Aztán eljött a "Fehér hajú dédi", azaz a Szimi mama, ő is sokat játszott a Rékával. Este meg a Gábor (Zoli bátyja) ugrott be, szóval ma igazán esemény- és társaság-dús napunk volt.

Fürdésnél méreckedtünk, 6,73kg. Újabban rájött, hogy hogyan kell kifröcskölni a vizet a kádjából, ami nem igazán tesz jót a laminált padlónak, úgyhogy lassan a fürdőszobába költöztetjük át a babafürdetést, már csak azért is, mert kezdi kinőni a kiskádat...

És ma akart jönni a Juci néni (védőnő), de sajna nem ért el minket, de telefonon biztosítottam, hogy a gyerek jól van, szépen fejlődik.

Lányunk napról-napra nagyobb lesz... Jön az első foga, pépeket eszik, lassan kúszik-mászik... Mire felocsúdunk, ott állunk majd a diplomaosztóján (már ha lesz neki), esküvőjén stb... Na de ne kalandozzunk el ennyire, legyen pár szó itt rólunk, azaz Réka története a KEZDETEKTŐL:

2002. szeptemberében kezdtem dolgozni a svéd bútoráruházban ;-), ott ismertem meg Zolit. Nem indult komoly dolognak, de már az első randin arról beszélgettünk, ki hány gyereket akar (erről a mai napig nem sikerült döntenünk, de egy biztos, ha Isten is úgy akarja, nem Réka lesz az egyetlen gyermekünk). Aztán felpörgetve 4 év történése: eljegyzés, polgári esküvő, építkezés, lagzi, gyerek.

2007.03.08. 18:33, 2700g és 51cm. Ez Réka számokban. Meg hogy 40 helyett 34... Sajnos 6 héttel korábban jött, ezért sokat voltunk kórházban (10 nap, ebből 6 az intenzíven). Sajnos (bár erre nem tenné le senki a nagyesküt) emiatt van pár problémánk. Kicsit kancsal és tónusos nyaki reflexe van, ami annyit tesz ki, hogy állandóan feszíti magát, nem tud úgy mozogni, ahogy szeretne, ezért egy "kicsivel" több foglalkozást igényel, mint egy "normál" baba. Plussz napi 5 torna, nem mindegy, hogy hogyan fogjuk meg stbstbstb, amit a család így-úgy tolerál... Most csak nagyon röviden írtam le az előéletünket, de majd lesz még alkalom, ezek a dolgok még elő fognak jönni életünk során, akkor ejtek pár bővebb mondatot róluk.

Mostanság a mindennapjainkat a torna, a lazítás, gyakorlás tölti ki. Ha tudunk (és épp nem náthás, nyűgös, rosszkedű stb) heti 4x átjárunk Biatorbágyra a fejlesztőbe. Ez sajna mindkettőnknek kellemetlen időtöltés, Rékának fizikailag, nekem lelkileg, de a lényeg, hogy látom, látjuk, látják a javulást és inkább most, mint nagyobb korában.

Kislányunk, Csörögi Réka Ágnes ma 7 hónapos, 1 hetes és 2 napos! Igyekszem lejegyezni neki mindent, hogy később vissza olvashassa, hogy hogyan teltek baba-hétköznapjai. A mai naptól kezdem, de majd azért lesz egy kis visszatekintés, hogy mit miért kell csinálnunk. Amihez nem kell magyarázat az az, hogy nagyon szeretjük és nagy boldogságot hozott az életünkbe. Egyelőre ennyi, mert figyelmet követel magának... :-)

Hát ez is eljött végre...