Támaszkodni...

Támaszkodni, támaszkodni, támaszkodni... Most bő egy hétig nem lesz fejlesztő, rajtam van a teher, hogy dolgozzak a kiscsajjal. De nem nagyon akar támaszkodni, inkább olyan, mint Vuk, nehéz a feje. Bármilyen pózban képes a fejét letenni inkább a földre, mintsem végrehajtaná a feladatot. e estére már egész jól elszórakoztunk, nem pityogott és a Gyí, paci, paripa végére a libapecsenyére már mintha valami nevetés-féle is elhagyná a száját.

Délután voltunk egyet sétálni, neki is, nekem is jól esett. Azt veszem észre (minő elmés megállapítás), hogy minél többet dolgozom vele egy nap, annál többet alszik napközben. És a legjobb a reggel volt! Ha 8-ra megyünk Biára, nem szokott előtte éhes lenni, utána viszont elfárad, elalszik a kocsiban evés nélkül. Hazaérünk, felriad, alig eszik és fel is borul a napirend. De ma nem aludt el visszafele, evett egy jó nagyot és aludt majd' egy órát! Ez nekem is jobban esett!

Aztán ma még más is történt: megkóstoltuk a céklát. Hát, úgy néz ki, ízlésben rám hasonlít, zöldségeket nem nagyon nyomatja, inkább a gyümölcs. Viszont édesen nézett ki, mint egy kis vámpír: